Futsal Véget ért a Román Futsal II. Liga, csapatunk a 4. helyen zárt a bajnokságban.
Atlétika
- IV. IpSE Városnapi Tömegfutás -
2012.maj.19, 10:00, Mozi előtti tér
Asztalitenisz Következő mérkőzés:
Infopress SE - KB-SK
XIII.forduló,
Lemaradt a dobogóról az IPSE
Egy pontot gyűjtött a Székelyudvarhelyi Infopress SE a teremlabdarúgó 2. Liga rájátszásának utolsó tornáján. Negyedikként zárt.
A Iasi-ban rendezett tornán a Botorok János által irányított együttes azt célozta meg, hogy behozza egypontos hátrányát a házigazda CSM Iasi ellen, így a végelszámolásnál a harmadik helyen végezzen. Az első találkozón a két együttes éppen egymás ellen nézett farkasszemet.
A gólnélküli első félidőt követően remekül indult a második játékrész, kétszer is betaláltak az udvarhelyiek. De ezt az előnyt nem tudták megtartani, a házigazda kiegyenlített a lefújásig. A második összecsapáson a Székelyudvarhelyi IPSE a sokkal jobb játékerőt képviselő, a 2. Ligát megnyerő CS Turnu Magurele ellen szenvedett vereséget.
Az edző honlapunknak elmondta: "A legutóbbi tornán elégedett vagyok a fiúk teljesítményével, jól ment, még akkor is, ha kicsit foghíjas kerettel utaztunk el. A bajnokságot értékelve kijelenthető, hogy a harmadik helyen való zárás lett volna a realitás. De összességében jó idényt zártunk".
A soron következő évben a Turnu Magurele és a Iasi csatlakozhat az 1. Ligához.
Teremlabdarúgó 2. Liga, rájátszás, 3. torna 5. forduló: CSM Iasi-Székelyudvarhelyi IPSE 2-2 (0-0) Gól: Gergely Tibor, Fodor Attila.
Az elmúlt hét végén Gyergyószárhegyen rendezték a teremlabdarúgó 2. Liga rájátszás, második teremtornáját. A Székelyudvarhelyi Infopress SE mindkét meccsén vezetett a félidőben.
A szombati összecsapáson, a CS Turnu Magurele ellen Bak István góljával az első játékrészben szerzett előnyt a Székelyudvarhelyi IPSE. A pihenőt követően is jól tartották magukat, ám az egyenlítés után szétesett a játékuk, így vereség lett a végére.
A vasárnapi találkozón a Marosvásárhelyi City'us fiókcsapatával szemben ismét remekeltek az elején: Bak és Fodor Attila góljaival 2-1-re vezettek az összecsapás felénél. A folytatás ezúttal sem volt túl sikeres: az ellenfél fordítani tudott.
Botorok János, az IPSE edzője honlapunknak elmondta: "Amíg nem kaptunk gólt, addig mindkét meccsen jól ment minden. Jól játszottunk, oda kerültünk, hogy mindenkivel fel tudjuk venni a küzdelmet. De az is beigazolódott, hogy nem tudunk a légvégéig koncentrálni. Sok volt a kihagyott lehetőség, ezek pedig megbosszulták önmagukat. A harmadik hely megszerzése a célunk".
Az utolsó teremtornát május 12-13. között Iasiban rendezik.
Teremlabdarúgó 2. Liga, rájátszás 3. forduló: CSM Iasi-Marosvásárhelyi City'us II 9-8 CS Turnu Magurele-Székelyudvarhelyi IPSE 5-1
Kikapott, majd győzött az IPSE futsalcsapata a másodosztályú bajnokság rájátszásának első tornáján hazai pályán.
A szombati mérkőzésen az elméletileg jobb játékerőt képviselő Marosvásárhelyi City US II ellen lépett pályára az udvarhelyi gárda, de nem vallott szégyent: olyan meccset veszített el egy góllal, amit kis szerencsével megnyerhetett volna.
A vendégek az első félidőben két gyors gólt szereztek, s habár Fodor Attila is rúgott egyet a hazaiaktól, még egy vásárhelyi gól esett, s másodok félidő első percében újból betalált a Maros-parti csapat. Innen kezdett felállni a hazai csapat, Bakk István, majd Gergely Tibor is gólt lőtt, s küszöbön állt az egyenlítés, de nem jött össze, az utolsó percben két nagy helyzetet és egy tízméterest is kihagyott az IPSE, amelynek játékán érezhető volt a sérült Dénes Barna hiánya. Maradt a 3-4.
Másnap délben sikerült viszont Jászváros ellen nyerni: Gergely találatával vezettek az udvarhelyiek az első félidőben, majd a vendégek elhúztak 3-1-re. Botorok János gárdája ezúttal meg tudta fordítani a mérkőzés állását, Fodor kettő és Bakk találataival, 4-3-ra győzelmet arattak.
Az edző portálunknak elmondta, hogy véleménye szerint a második meccsen gyengébb játékkal nyert csapata, az első mérkőzésen pedig jó játékot mutatott az IPSE.
A bajnokság következő meccseit Gyergyószentmiklóson játsszák április 1-én.
Teremlabdarúgó 2. Liga, rájátszás, első forduló, Rákóczi centrum Székelyudvarhelyi IPSE-Marosvásárhelyi City'us II 3-4 (1-2) Székelyudvarhelyi IPSE-CSM Iasi 4-3 (1-0)
Az elmúlt hétvégén Marosvásárhely adott otthont a teremlabdarúgó 2. Liga alapszakasz utolsó tornájának. A Székelyudvarhelyi Infopress SE teljesítette az idény előtti célkitűzését, bejutott a play-offba.
A Botorok János által irányított gárdának az utolsó tornán legalább egy győzelmet be kellett húznia, hogy biztosítsa a helyét a táblázat első négy együttese közt. A kiírás értelmében az AS Iancával, illetve a Gyergyószentmiklósi Interrel kellett megmérkőzniük. Előbbiek jelezték, kiszállnak a pontvadászatból.
Vasárnap a másodosztály Hargita megyei rangadóját rendezték. Az első félidőben hiába támadott többet az IPSE, nem tudta bevenni ellenlábasa kapuját, gól nélküli döntetlennel mehettek a pihenőre. A második játékrészben az udvarhelyi első találat megtörte az ellenlábast, a végén sima győzelem született.
Az Infopress SE a negyedik helyen zárta az alapszakaszt, ezzel bejutott a rájátszásba. Itt a Marosvásárhelyi City'us II, a CS Turnu Magurele, valamint a CSM Iasi lesznek az ellenfelei. A play-offban oda-visszavágós rendszerben mindenki játszik mindenkivel - tehát még három tornát rendeznek. Az elsőt az IPSE szervezi március 24-25-én.
Botorok János honlapunknak elmondta: "Az első három, a második két, a harmadik egy, mi meg nulla pontot viszünk tovább. Ez tehát nem akkora különbség, hogy bármelyiket ne lehessen behozni. Az elsődleges célunkat elértük, de nem azt jelenti, hogy nem küzdünk tovább. A csapat jobb teljesítményre képes, mint a jelenlegi negyedik pozíció".
Teremlabdarúgó 2. Liga, 14. forduló Székelyudvarhelyi IPSE-Gyergyószentmiklós 6-0 (0-0) Gól: Gagiu Zsolt, Fodor Attila 2-2, Mihály Lehel, Bálint Róbert.
Hét végén rendezik a III. Epad túrnét. Az első kiírást az IPSE nyerte, a másodikon 3. helyezést ért el az Eko-Papír néven szereplő IPSE II.
Az IPSE nyerte a minifocisok teremtornáját
Első ízben rendezte meg a polgármesteri hivatal és a Székelyudvarhelyi Sportért Alapítvány a városi minifoci-bajnokságban szereplő együttesek teremtornáját. A serleg az Infopress SE-hez került.
Szombaton a Rákóczi centrumban szervezett egynapos tornára tizenkét gárda nevezett. A csoportmeccsek után az Autogroup egy haláleset miatt visszalépett. A negyeddöntőktől már kieséses rendszerben zajlott a bajnokság.
Az A1 csoport három tagja mellé a Caparol (régi Famos, de a tavaszi idénytől ezen a néven fut már) jutott be a végső csatározásba. Az elődöntő egyik ágán nagy küzdelemben a városi minifoci-bajnok, Infopress SE és a Góbék párharcában csak egy gól döntött, a másik ágon pedig büntetőkkel dőlt el a továbbjutó. A fináléban már potyogtak a gólok, az IPSE megérdemelten nyerte a tornát.
Nem sikerült a jó rajt a 2012-es évben a Székelyudvarhelyi Infopress SE-nek. A teremlabdarúgó 2. Liga hétvégi, Iasiban rendezett tornáján mindkét meccsen vesztesként hagyták el a játékteret.
A Botorok János által irányított gárda jó előjelekkel vágott neki a tornának, a rájátszás felsőházba való jutáshoz pedig mindenképp kellett volna hoznia legalább az egyik találkozót. A szombati meccsen, mely a harmadik hely szempontjából nagy fontossággal bírt, 3-1 arányban maradtak alul a Turnu Magurele ellen. Vasárnap már a házigazdákkal néztek farkasszemet: vezetett is az IPSE, de pár egyéni hiba azt eredményezte, hogy pont nélkül térjenek haza.
A gárda edzője, Botorok János elmondta: "Nem játszottunk rosszul összességében, de nagyon könnyen eladtuk a labdákat, ezeket az ellenfelek rendre kihasználták. Habár most visszaestünk az ötödik helyre, de az utolsó tornán egy győzelem azt eredményezi, hogy ott leszünk az első négyben. Vagyis még elérhető a play-off, ami a célkitűzésünk volt a rajtnál".
A csapattal kapcsolatos újdonság, hogy Román Levente és Demsa Cristian távoztak, Bálint Róbert és Lőrincz István pedig az új leigazolások.
Az alapszakasz utolsó teremtornáját március elején Marosvásárhelyen rendezik.
Teremlabdarúgó 2. Liga, 11. és 12. forduló: CS Turnu Magurele-Székelyudvarhelyi IPSE 3-1 (1-1) Gól: Fodor Attila.
Studentesc Iasi-Székelyudvarhelyi IPSE 5-3 (2-3) Gól: Fodor Attila, Miklós Sándor, Dénes Barna.
Egy győzelmet és egy vereséget jegyzett a hétvégén a Székelyudvarhelyi Infopress SE a teremlabdarúgó 2. Ligában. A dobogón zárták az évet, egy győzelemre vannak a rájátszástól.
Felemás teljesítményt tudhat maga mögött a Székelyudvarhelyi Infopress SE a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik teremtornája után. A Piatra Neamton rendezett játéknapokon elsőként épp a házigazdák ellen kellett pályára lépnie az IPSE-nek. Szoros, kiélezett csatában nyertek is. A másodikon - ami papíron könnyebbnek bizonyult -, viszont vereséget szenvedtek a Bukaresti Metropolistól.
Tíz fordulót követően az udvarhelyiek maradtak a harmadik helyen, a legutolsó elcsúszás azért is lehet fájó, mert nagy vonalakban biztosította volna a rájátszásba való kerülést, vagyis az első négy hely egyikét.
Botorok János, az IPSE edzője honlapunknak értékelve elmondta: "Ezúttal a jobb együttes ellen nyertünk, a gyengébbtől kikaptunk, az utolsó meccsen rosszul játszottunk. Amit a bajnokságban eddig mutattunk, azzal összességében elégedett vagyok. Nagyrészt jól játszottunk, folyamatos volt a fejlődés. Ezért is lehetünk a dobogón".
A pontvadászat a tervek szerint jövő év februárjában folytatódik.
Teremlabdarúgó 2. Liga, ötödik teremtorna 9. forduló: Ceahlaul Piatra Neamt-Székelyudvarhelyi IPSE 2-3 (1-2) Gól: Gergely Tibor 2, Gagiu Zsolt.
10. forduló: Metropolis Bukarest-Székelyudvarhelyi IPSE 6-3 (2-2) Gól: Mihály Lehel 2, Fodor Attila.
Az elmúlt hétvégén újabb teremtornát rendeztek a futsal 2. Ligában. A Székelyudvarhelyi Infopress SE egy győzelmet és egy vereséget jegyzett, továbbra is ott van az élmezőnyben.
Nem volt könnyű dolga a Botorok János által felkészített együttesnek a Gyergyószárhegyen rendezett torna előtt: elsőre a házigazda Gyergyószentmiklóssal néztek farkasszemet. Főképp a második félidőben nyújtott játékuknak köszönhetően lelépték az ellenfelet.
A másik találkozón is jól teljesítettek az udvarhelyiek, bár a listavezető Marosvásárhely II volt az ellenlábas. A szünetben vezettek ellene, sőt a másodikban emberelőnyben is játszhattak, miután pirosat kapott a kapusuk. A végjátékban viszont öt mezőnyjátékossal rohamozta meg a Maros-parti gárda az Infopress SE-t, ez pedig végzetesnek bizonyult.
Az edző, Botorok János a tornát értékelve elmondta: "Mindkét meccsen jól teljesítettünk, most már tényleg bíztatóak a jelek. Az első találkozón kijött az, hogy mi már tapasztaltabbak vagyunk. A másodikon pedig, hogy ellenfelünk többet edz. A rájátszásba való bejutás, vagyis az első négy hely egyikének megszerzése marad továbbra is a reális cél".
Az udvarhelyiek a harmadik helyről várják a folytatást, de a pontvadászat igencsak kiegyensúlyozott.
A csapat ezúttal mond köszönetet a támogatóinak: Media Logistics, No Fate, Eko Papír, Infopress Group, Comkim, Eko Caffe.
Teremlabdarúgó 2. Liga, negyedik teremtorna, Gyergyószárhegy 7. forduló: Székelyudvarhelyi Infopress SE-Gyergyószentmiklós 7-2 (3-1) Gól: Dénes, Gergely 2-2, Miklós, Bak, Fodor.
8. forduló: Székelyudvarhelyi IPSE-Marosvásárhely II 7-12 (4-3) Gól: Gergely 4, Miklós, Gagiu, Fodor.
Az élmezőny: 1. Marosvásárhely 19 pont, 2. Turnu Magurele 15 (53-36), 3. IPSE 15 (41-40), 4. Iasi 15 (44-49).
Mindkét meccsét megnyerte a Székelyudvarhelyi Infopress SE a teremlabdarúgó 2. Liga Marosvásárhelyen rendezett hétvégi teremtornáján.
A Botorok János által irányított együttes fontos találkozók előtt állt, hiszen a tabellán előtte lévőkkel nézett farkasszemet. Szombaton a CSM Studentesc Iasi volt az ellenlábas: az első félidőt követően már hárommal vezetett az IPSE. Vasárnap a Fortino Ianca ellen a szünet után tudták a maguk javára fordítani az összecsapást - ezzel a hat ponttal feljöttek a harmadik helyre a tabellán.
Az edző elmondta: "Meg kell dicsérnem a csapat minden egyes tagját, mindenki odatette magát. Jókor jöttek ezek a győzelmek, hiszen a tabellán szomszédos együttesek ellen hoztuk a találkozókat, így elkerültük őket. A mi javunkra döntött a hosszabb kispad. Ha így folytatjuk, akkor az első négy közt végezhetünk, ami egyébként a célkitűzésünk".
A soron következő tornát három hét múlva Gyergyószentmiklóson rendezik.
Az elmúlt hétvégén házigazdaként szerepelt a teremlabdarúgó 2. Liga második tornáján a Székelyudvarhelyi Infopress SE. Először nyertek, majd vereséget szenvedtek.
A szombati játéknapon a Rákóczi centrumban a Bukaresti Metropolis volt a Székelyudvarhelyi IPSE ellenfele. A házigazdák nem játszottak jól, a sok szabálytalansággal tarkított mérkőzésen - háromszor villant a piros lap - mégis nyert a Botorok János által irányított gárda.
Másnap a CS Turnu Magurele ellen valamivel jobban teljesített az udvarhelyi gárda, vezetett is az első félidőben. Az eltiltások, valamint a sérülések miatt azonban fokozatosan fáradtak a nevezett sportolók, jöttek a hibák, amiket kihasznált az ellenlábas, így a végső sípszókor ők örvendhettek.
Az edző a két találkozót értékelve elmondta: "Ezek olyan meccsek voltak, amelyeket nyernünk kellett volna. Az egyiket rossz játékkal hoztuk is, a másikon hiába teljesítettünk jobban, többet is hibáztunk. Bebizonyosodott, hogy időnként tudunk igazi futsalt játszani, ezt kellene továbbvinni. A hibákat minél előbb kiküszöbölni".
Az Infopress SE hat ponttal az ötödik helyen áll a tabellán, legközelebb október 22-23-án rendeznek újabb tornát.
Az IPSE ezúttal mond köszönetet a támogatóinak: Eko Papír, Eko Cleaner, Media Logistics, Nofate, Comkim, Infopress Group és Eko Café.
Teremlabdarúgó 2. Liga 3. forduló: Székelyudvarhelyi IPSE-Bukaresti Metropolis 5-4 (3-2) Gól: Gergely Tibor, Miklós Sándor 2-2, Fodor Attila.
Két kemény találkozóval indult a teremlabdarúgó 2. Liga új idénye a Székelyudvarhelyi Infopress SE-nek. A Botorok János által irányított együttes előbb vereséget szenvedett, de a második meccsen nyert.
Az elmúlt hét végén a Brailan rendezett első tornán a Székelyudvarhelyi IPSE előbb a Marosvásárhelyi City'us fiókcsapata ellen lépett pályára. A játék képe nem tükrözte a pályán történteket, hiszen amíg az udvarhelyiek támadtak, hat ziccert hagytak ki, ezzel szemben a Maros-partiak ellentámadásokból rúgták a gólokat - nyertek is a végén.
Másnap már bejött a taktika, szoros csatában nyertek a tavaly a bajnoki címért harcoló FC Piatra Neamt ellen. Botorok János elmondta: "Idén sokkal jobb, erősebb, kiegyensúlyozott bajnokságunk lesz. Ez vonható le az első torna után. A fiúk küzdeni akarásból jelesre vizsgáztak, ha így folytatjuk, akkor az eredmények sem maradnak el".
A 2. Liga második tornájának házigazdája az IPSE lesz október 1-2-án.
Teremlabdarúgó 2. Liga, első torna: Székelyudvarhelyi IPSE-Marosvásárhelyi City'us II 3-9 (0-5) Gól: Miklós Sándor, Gagiu Zsolt, Gergely Tibor.
Az elmúlt hétvégén második alkalommal rendezték meg a labdarúgó Szent István Kupát. A döntőben a címvédő Diesel és az Infopress SE párharcát utóbbi büntetőkkel nyerte.
Népes mezőny gyűlt össze a városnapok alkalmából a sétatéri stadion gyepén megrendezett tornára. A játéktéren két pályát alakítottak ki: a benevezett tíz együttest két csoportba sorsolták a szervezők, a csoportmeccseket követően az első két-két helyezett küzdött tovább a dobogós helyezésekért.
A fináléba a címvédő Diesel, valamint az Infopress SE került be. A rendes játékidő nem hozott döntést, sőt a büntetőknél is kiélezett volt a harc. A végén utóbbiak nyertek, így egy évig náluk marad a vándorkupa.
Infopress SE
A II. Szent István Kupáról a gólkirályt, az Infopress SE játékosát, Miklós Sándort kérdeztük.
"Szükség van az ilyen, bajnokságon kívüli, kevésbé kötött rendezvényekre. Kiváló felkészülési lehetőség, úgy a városi minifoci, mint a futsal és a nagypályás labdarúgó bajnokságra. Ezenkívül egy ilyen kupa nem annyira munka, mint a profi labdarúgás, sokkal inkább szórakozás. Éppen ezért itt jobban megmutatkozhat a játék szépsége." - fejtette ki Miklós.
II. Szent István Kupa A csoport: Diesel-Kadics FC 7-0 Hangolver-Eko Papír 8-0 Diesel-Roseal 2-1 Kadics-Hangolver 1-3 Eko Papír-Roseal 0-1 Diesel-Hangolver 4-0 Kadics FC-Eko Papír 4-3 Hangolver-Roseal 4-0 Diesel-Eko Papír 3-2 Kadics FC-Roseal 2-4
A városi minifoci bajnokság 2010-2011-es szezon díjátadója
II. Septimia Kupa
Az IpSE nyerte a II. Septimia Kupa ezüstérmét. Csapatunk a döntőben drámai csatában maradt alul a keresztúri SPC Sport csapatával szemben. A győztes kilétét hét méteresek döntötték el, amiben a keresztúri csapat szerepelt jobban.
Az ezüstérmes csapat (néhány hiányzót leszámítva)
Büntetővel nyerte az IpSE a városi minifoci-bajnokságot
A harmadik mérkőzésre is szükség volt, hogy eldöntsék, az IpSE vagy az Autógroup Simó nyeri a székelyudvarhelyi kispályás labdarúgó-bajnokság döntőjét. A látványos helyzetekben gazdag találkozót végül egy késői büntető értékesítésével az IpSE csapata nyerte.
A két nyert mérkőzésig tartó döntő első, hétfői találkozóját az Autogroup Simó nyerte 3-2-re. Kedden egyenlített az Infopress SE, amely 2-1-re győzte le ellenfelét. Így a 2010-11-es bajnok kiléte a mindent eldöntő harmadik találkozón derült ki. A mérkőzés első félidejében az Autogroup birtokolta többet a labdát, ellenfelét be is szorította, de mégis az IpSE játszott veszélyesebben. Próbálkozás akadt bőven, de gól nem esett a játékrészben. Térfélcsere után sem változott a játék képe, az Autogroup próbálkozott felépített támadásokkal veszélyeztetni, de csak egy hatalmas kapufáig jutottak, míg az IpSE támadásaival rendesen megdolgoztatta ellenfele kapusát, aki több hatalmas védéssel tartotta életben csapata bajnoki reményeit. Ezek a találkozó utolsó perceiben elszálltak, hiszen az IpSE jogos büntetőhöz jutott, amit Botorok János magabiztosan értékesített. Az utolsó két percben az Autogroup már nem tudott egyenlíteni, így az IpSE hódította el a bajnoki címet.
"A bajnokság kicsit hosszú volt, nem volt elsietve, elégedett vagyok a szervezéssel és a csapatok hozzáállásával is. Minőségi meccseket láthattunk. A döntő igazságos volt, mindkét csapatnak ugyanakkora esélye volt a győzelemre. Remélem, jövőre is meg tudjuk szervezni a városi kispályás labdarúgó-bajnokságot, bizonyos dolgokra jobban oda fogunk figyelni. Szeretném, ha továbbra is szabadidősport lenne, hiszen itt a szórakozásra koncentrálunk továbbra is, a minifoci megmarad a munka utáni labdarúgásnak" - mondta Karda Zoltán, a városi minifoci-bajnokság főszervezője.
A kisdöntőben a szentegyházi Euro Ecologic csapata 2-1 arányban legyőzte a Tábor együttesét, így harmadik helyen végzett. A rájátszásba nem jutó csapatok számára kiírt Reménység Kupa döntőjében az UFF 1-0-ra legyőzte a Sportingot. Az alapszakasz gólkirálya Miklós Sándor lett, aki 30 alkalommal zörgette meg ellenfelei hálóit. A 35 éven felüliek bajnok csapata az Örök Ifjak lett, míg a bajnokság legsportszerűbb csapatának a Retró Pubot választották meg.
A győztes csapat kerete: Gagiu Cristian Zsolt, Bak István, Lőrincz Barna, Gudor Elemér, Tarcsafalvi Csaba, Miklós Sándor, György István, Dénes Barna, Boér Attila, Fodor Attila, Botorok János.
Az elmúlt hét végén újabb játéknapokat rendeztek a teremlabdarúgó 2. Ligában. A székelyudvarhelyi Infopress SE volt ez alkalommal a házigazda.
A Botorok János által felkészített együttes pár régi futsalost leigazolt, ez meg is látszott a játékukon. Igaz, az is, hogy még össze kell szokniuk. A szombat esti találkozón a CSS Rosiori de Vede ellen gyorsan jöttek a gólok, tíz perc alatt kettő-kettő született. A folytatásban aztán semmi, így ez is maradt a végeredmény. Vasárnap délben a Bukaresti Metropolis ellen nagyon nyílt találkozó volt, felváltva vezettek az ellenlábasok. A végjátékban - döntetlen állásnál - mindkét gárda előtt megvolt a lehetőség, nagy helyzetek maradtak ki. Az utolsó másodpercben kisbüntetőt végezhetett el a házigazda, de ez kimaradt, így pontosztozkodással zárult a párharc a Rákóczi centrumban. Az edző honlapunknak elmondta: "A keretünk az igazolásokkal erősödött, de még látszott, hogy nincs összerázódva a csapat. Mindkét meccs nyitott volt, akár nyerhettünk, de ki is kaphattunk volna. Voltak biztató jelek, a folytatásban fel tudjuk venni a harcot bármelyik gárdával".
Teremlabdarúgó 2. Liga 15. forduló Székelyudvarhelyi Infopress SE-CSS Rosiori de Vede 2-2 (2-2) Gól: Gergely Tibor 2.
16. forduló: Székelyudvarhelyi Infopress SE-Bukaresti Metropolis 3-3 (0-1) Gól: Simon Arnold 2, Gagiu Zsolt. Forrás: www.uh.ro
4.Balaton Szupermaraton
Az IP.SE sportkulb atlétkia szakosztálya ismét benevezett a Balaton körül, március 17-20 között megrendezésre kerülő Balaton Szupermaratonra.Ez alkalomal 4 csapatunk áll majd rajthoz. Az IPSE Dream Team párban, míg az IPSE All-Stars, IPSE Medvék és az IPSE Drink Team hármas váltóban akarják legyőzni a majdnem 200km hosszú távot.További infók a versenyről, csapatainkról és eredményekről ITT olvashatóak.
Nagykátai Nemzetközi Férfi Futsal Torna
Sikeresen záródott a Nagykátai Nemzetközi Férfi Futsal Torna, melyre a mögöttünk álló hétvégén került sor (2011. feb. 19.,20.). A két napos rendezvényen a kilátogatók beletapasztalhattak abba, hogy nemzetközi szinten hogyan is áll a magyar futsal. Az eredmény: jól! Felvesszük a versenyt a szomszédos országok csapataival, sőt le is tudjuk győzni őket. Na de ne szaladjunk ennyire előre...
Péntek este megérkeztek a meghívott külföldi csapatok Nagykátára és elfoglalták szállásukat (Petar Malesnica (horvát), Infopress SE (román), már akik megérkeztek, ugyanis a későbbi döntős Nagyvárad (román) szombaton az első találkozója előtt érkezett meg, míg a szerb Obilic el sem utazott Magyarországra azóta is ismeretlen okok miatt. Helyettük sikerült behívni az Ózdi VSE-t, akik örömest elfogadták meghívásunkat és így ezzel megmentették a torna eredeti lebonyolítási rendjét, akiknek ezt ezúton is köszönjük. Ezen kívül elfogadta meghívásunkat az NB I-es FTC-6x6 Taxi.
Szombaton a csoportmérkőzésekre került sor (3-3 találkozó), míg vasárnap a helyosztókra. A zárónapon azonban a helyosztók előtt sor került egy U9-es futsal-tornára, melyen pályára lépett az Érd, az Üllő, a Tápiószecső, valamint mi, a Nagykáta. A körmérkőzések után végül az érdi legények örülhettek, magabiztosan szerezték meg a kupát.
A gyerekek után újra felnőttek következtek. Egy gálamérkőzésen pályára lépett a BLIKK napilap és a Nagykáta SE Futsal törzsszurkolóiból álló Kincsem Lovaspark csapata. Itt egy igazságos, 6-6-os döntetlen született.
A nap fénypontjaként következhettek a helyosztók (5-6. hely, bronzmérkőzés, döntő). Az izgalmasra sikeredett találkozók végén eldőlt a végső sorrend: 1. FTC, 2. Oradea, 3. Infopress SE Székelyudvarhely, 4. Nagykáta, 5. Malesnica, 6. Ózd.
A rendezvény színvonalát talán az is bizonyíthatja, hogy vasárnap a Sport TV is tiszteletét tette Nagykátán és összefoglalót készítenek a Futsal Magazinnak.
Az izgalmas, már-már parázs meccsekből rengeteg tanulság levonható, mely révén sokat tanulhat minden egyes résztvevő.
Ezúton szeretnénk minden kedves támogatónknak köszönetet mondani a segítségükért, ugyanis nélkülük nem valósulhatott volna meg ez a remek hétvége!
A két nap eseményei: "A" csoport eredmények:
MNK Petar Malesnica - Infopress SE Székelyudvarhely 4-7 (3-3) Gól: Mislav Balasko, Tin Huzjak, Karlo Sporar, Sadat Ziberi, ill., Szabó Zsolt (3), Miklós Sándor (2), Bak István, Szőcs László.
Infopress SE Székelyudvarhely - Ferencvárosi TC-6x6 Taxi 2-3 (2-0) Gól: Szabó Zsolt, Szőcs László, ill. Balázs Gábor (2), Takács András.
Ferencvárosi TC-6x6 Taxi - MNK Petar Malesnica 6-1 (1-0) Gól: Takács András (3), Balázs Gábor, Érsek Róbert, Szabó Zoltán, ill. Tin Huzjak.
Végeredmény: 1. Ferencvárosi TC-6x6 Taxi, 2. Infopress SE Székelyudvarhely, 3. MNK Petar Malesnica.
"B" csoport eredmények:
Ózd VSE - Oradea SK 2-6 (1-3) Gól: Fodor Dávid, Kertész Bence, ill. Bogdan Bogdan (2), Moisa Adriam (2), Popa Marius, Széles Tibor.
Oradea SK - Nagykáta SE Futsal-Káta GSM 6-4 (3-3) Gól: Moisa Adrian (2), Széles Tibor (2), Papa Marius, Bogdan Bogdan, ill. Zentai M., Vörös István, Visnyei Gábor, Molnár Tamás.
Nagykáta SE Futsal-Káta GSM - Ózdi VSE 5-2 (1-0) Gól: Molnár Tamás (2), Lovasi Balázs, Vörös István, Fülöp Lajos, ill. Ruszó János, Ruszó Dániel.
Végeredmény: 1. Oradea SK, 2. Nagykáta SE Futsal-Káta GSM, 3. Ózdi VSE
5-6. helyért:
MNK Petar Malesnica - Ózdi VSE 15-3 (9-1) Nagykáta, 200 néző. Vezette: Laczkó Z., Kéri Z. (Tarr G.) Gól: Nino Rasidagic (4), Viktor Bartolic (2), Karlo Sporar (2), Dominik Koljaja (2), Sadat Ziberi (2), Mislav Blasko, Tin huzjak, Luka Heller, ill. Fodor Dávid, Kertész Bence, Ruszó Dániel.
Bronzmérkőzés
Infopress SK Székelyudvarhely - Nagykáta SE Futsal-Káta GSM 8-4 (2-2) Nagykáta, 200 néző. Vezette: Laczkó Z., Kéri Z. (Tarr G.) Gól: Szőcs László (3), Bak István (2), Dénes Barna, Szabó Zsolt, Gagiu Zsolt, ill. Fülöp Lajos (3), Visnyei Gábor.
Döntő
Ferencváros TC-6x6 Taxi - Oradea SK 10-3 (3-3) Nagykáta, 200 néző. Vezette: Laczkó Z., Kéri Z. (Tarr G.) Gól: Takács András (3), Érsek Róbert (2), Bita László, Somolai Attila, Balán Gábor, Komáromi Péter, Szabó Tamás, ill. Széles Tibor (2), Bodea Sergiu.
A torna gólkirálya: Takács András (FTC-6x6 Taxi), 7 találattal A torna legjobb kapusa: Bíró Ferenc (Oredea SK) A torna legjobb magyar játékosa: Főfai Sándor (Nagykáta SE Futsal-Káta GSM) A torna legjobb játékosa: Szőcs László (Infopress SE)